A szívünk egy rendkívül erős elektromágneses teret képes generálni önmaga körül
és természetesen ezáltal az emberi test körül. A szív elektromos
energiája 60-szor erősebb az agyunk elektromosságánál. A szív mágneses
mezejének energiája pedig 5000-szer erősebb az agy által generált térhez
képest és a test körül is érzékelhető. Ez utóbbi megállapítás további
kutatásokat eredményezett. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy ha ez a
mező a testünkön kívül is jelentkezik, akkor vajon mások is képesek
„fogni az adást”?
Az eredmény döbbenetes volt. Kimutatták hogy
az egyik ember szívének ritmusa, mezeje közvetlenül kihatással van a
másik ember agyának működésére. Képesek vagyunk tehát érzékelni a másik
ember érzelmi állapotát, boldogságát, feszültségét búját, baját. Ez egy
újabb magyarázatot ad a szavak nélküli kommunikáció létezésére. Nem
véletlen, hogy bizonyos emberek társaságában rendkívül jól, másokéban
pedig rosszul érezzük magunkat.
A következtetéseket mindenki
levonhatja. Az érzelmeink sokkal jobban befolyásolják az életünket mint
azt gondoltuk volna. Persze azt eddig is tudtuk, hogy a stressz, a
bánat, a szorongás, a neheztelés stb hosszú távon megbetegít, de most
már az is bizonyos, hogy ha a boldogságunkra fókuszálunk, ha gyakrabban
tapasztaljuk meg a szeretet érzését, sokkal összeszedettebbek,
egészségesebbek leszünk és a társas kapcsolataink is átalakulnak, a
családunkról már nem is beszélve.
Kalló Melinda írása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése