Agymosási ismertető


Honnan ered az emberiség alapvetően borúlátó világszemlélete?
Miért engedi és fogadja be életébe a legtöbb ember a rosszat, és miért utasítja el a jót?
Miért adja át másoknak a döntés jogát a saját életét érintő legfontosabb pillanatokban?
Miért hiszi el sok ember, hogy lehetetlen változtatni a helyzetén?
Több oka is van mindennek, de a legfontosabb mind közül, hogy a legtöbb ember - még a magát vallásosnak, vagy hívő embernek mondók között is, sőt még a vallások vezetői között is - HITETLEN és ISTENTAGADÓ.
Elfelejtik ugyanis azt, hogy az ember nem egy baleset eredményeként, nem véletlenül létezik, hanem ahogyan a Biblia fogalmaz: „...az Isten képére és hasonlatosságára...” lett megalkotva.

Más szavakkal: ahogyan Isten képes alakítani a világegyetem történéseit, úgy az ember is.
Minden egyes ember.
Mondhatjuk, hogy minden ember egy-egy isten.

Csakhogy a mai kötelező oktatási rendszer áldozatai ezt a tényt nem tudják elhinni, sőt egyenesen tagadni kénytelenek. Vagyis hitetlenek és istentagadók, még a vallási felekezetek által működtetett iskolák áldozatai is.

Hogy is fogalmazott a világ Teremtője, amikor elkészült a teremtéssel?
Azt mondta, hogy „...minden nagyon jó.”
És mit mond az ember ugyanerre? Azt hallani mindenhonnan, hogy „rossz”.

Emberke!
Ébredj már!
Mégis ki vagy te, hogy azt mondd arra, amit a Teremtőd jónak mond,hogy az rossz?
Tisztában vagy vele, hogy mit teszel?
Te, mint isten, minden szavaddal képes vagy teremteni, akár elfogadod ezt a tényt, akár nem.
Mert a teremtő nem befejezte a teremtési munkát, hanem átadta az embernek, hogy folytassa azt.
Úgy olvashatjuk, hogy „megnyugodott minden munkájától”, de nincs szó róla, hogy teljesen be is fejezte volna a művet.
Ugyanis azt mondta, hogy minden nagyon jó, nem pedig azt, hogy minden tökéletesen kész.
Érted a különbséget?

Vagyis a Teremtő nem egy olyan világot alkotott az embernek, amelyben nincs semmi tennivalója, hanem olyat, amit az ember a saját akarata és ízlése szerint tovább alkothat, hogy megértse a teremtés célját.
Viszont ez csakis akkor lehetséges, ha az ember közvetlen kapcsolatban van a teremtett világ azon részével, melyet birtokol.
A mai kötelező oktatási rendszerben viszont az ember csak kiállítási tárgyként tekint a környezetére, esetleg legyőzendő versenytársat, vagy leigázni és kizsákmányolni való ellenséget lát benne, de semmiképpen nem tekint úgy a világra, mint a Teremtő keze munkájára, amit ajándékba adott nekünk, éppen ezért nem is becsüli azt meg.

Felfoghatatlan és érthetetlen számomra a mai ember magát mindenek fölé helyező dölyfös gondolkodásmódja. Minél magasabb iskolai végzettséggel bír valaki, annál inkább azt gondolja – tisztelet a ritka kivételeknek! -, hogy több joga van bármihez, mint másoknak.

A nyugati orvosok például azt gondolják, hogy élet és halál urai, de egy sor betegséggel szemben tehetetlenül állnak. Furcsa módon – legalábbis amennyire tudom - még nem sikerült nekik élettelen anyagokból életet alkotni. Eddigi tapasztalatom szerint ezek a magukat gyógyítónak mondó emberek ahhoz értenek, hogy eladják a vegyipar ártalmas mérgeit, közben elhitetve a hozzájuk bizalommal forduló emberek tömegeivel, hogy tényleg meg akarják őket gyógyítani. Valójában nekik semmi érdekük nem fűződik hozzá, hogy a pácienseik egészségesek legyenek.
Miért?
Pénzt kapnak minden alkalommal az államtól, ha valaki hozzájuk fordul. Minél többször keresed fel az orvosodat, ő annál több pénzt kap. Érdeke vajon az, hogy egészséges legyél és ritkábban menj el hozzá? Ugye, ha te lennél orvos, akkor egy ilyen rendszert te is arra használnád, hogy minél többször térjenek vissza hozzád a „betegeid”?
Másfelől, az orvosok sok pénzt kapnak a gyógyszergyáraknak nevezett méregkeverő üzemektől, hogy minél több általuk előállított mérget adjanak el a lakosságnak. Ezt úgy tudják megtenni, ha sorozatosan „kikúrálnak” valamelyik épp aktuális „betegségedből”.

A másik ilyen ártalmas csoport a szellemi vezetők és oktatók csoportja.
A papokról, lelkipásztorokról és a tanárokról-tanítókról van szó.
Ezek az emberek – az orvosokkal karöltve – azt hangsúlyozzák, azt sulykolják nap mint nap a bennük bízó emberekbe, hogy „csonka és hiányos vagy, sosem érheted el a teljességet, sosem lehetsz tökéletes valamiféle külső, vagy méginkább felső segítség nélkül”.
Persze ezt a segítséget érdekes módon pont tőlük lehet megkapni – természetesen jó sok pénzért -, hisz ők a saját állításuk szerint épp fölötted állnak.
Ezek az emberek mind-mind hazudnak.
Hazudnak, csak azért, hogy maguktól függővé tegyenek mindenki mást. Hazudnak, hogy elszivattyúzhassák a bennük bízók figyelmét, energiáját, pénzét.
E csoportba tartoznak a politikusok is, akiket én csak lopitikusoknak nevezek. Ők is egytől-egyig ugyanezt teszik.
Hazugságaik által látszatmegoldások közötti választásra akarnak mindenkit rávenni, de valódi megoldásokat soha nem kínálnak fel, mert ha valóban megoldanának valamilyen problémát, akkor nem lenne tovább lehetőségük, hogy az adott problémára hivatkozva tovább szivattyúzzák az emberek zsebéből a pénzt.

Az ember természetes állapota az ő állításuk szerint tehát a hiányos, csonka állapot. Ez lehet az egészség hiánya, a tudás, avagy az ismeret hiánya, vagy bármi másnak a hiánya, egy a lényeg: érezd azt, hogy ha neked nincs, akkor kevesebb, gyengébb, védtelenebb vagy másoknál, de mindenképpen kevesebb, mint ők.

Ezzel szemben az ember természetes állapota az egészség.
Már csak ezért is: az épeszű ember akkor érzi jól magát, ha egészséges.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez az írásod, és mély igazság tartalma van... először is a fejben kell rendet rakni, majd átgondolni, milyen fontos az életében a pillanat amikor rájövök mennyire manipuláltak eddig, utána jön a döntés, hogy ez nem az én utam és rá kell lelni a tudatosabb én-útra. Aki keres, talál alapon, keresni kell az utakat, rá fogunk találni. Szinte "elébed" tolják, csak figyeld a jeleket, történéseket. A felfedezés, hogy jobban érzem magamat, és teljesebben élhetem, már öröm forrás.

    VálaszTörlés