Alattomos kerékpár

Emlékeim szerint KRESZ a segédmotoros kerékpár fogalmát a következőképpen határozza meg: olyan kerékpár, amelyre fel van szerelve egy maximum 50 köbcentiméteres űrtartalmú belsőégésű, vagy legfeljebb 4 KW teljesítményű elektromos vagy más rendszerű segédmotor a jármű meghajtása céljából, mely járművek saját erejükből 40km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képesek.
A segédmotoros kerékpárok (robogók) vezetését eddig KRESZ-vizsgához kötötték, a járművekre pedig kötelező biztosítást kellett kötni. Műszaki vizsgára ezek a szerkezetek mostanában már sajnos nem voltak kötelezve.
Hál'Istennek pár éve már elérhető áron be lehet szerezni mindenféle elektromos segédmotorral felszerelt bicikliket (tehát segédmotoros kerékpárokat!!!), melyek nem szennyezik a környezetet kipufogógázzal.
Erre a jogszabályalkotó kigondolta, hogy mivel ezek a szerkezetek környezetbarát járgányok, adjunk valami kedvezményt azoknak, akik ilyeneket használnak. Ez idáig rendben is lenne, ha nem mások kárára kapnának kedvezményt a tisztelt zölderős közlekedők.
A baj az, hogy sok olyan ember is használhatja "kedvezményesen" ezeket a robogókat, akinek még arról sincs fogalma, hogy a KRESZ az mégis mi a fene. Nem hiszem, hogy az a 10-12 éves gyerek, aki még az általános iskolát se végezte el, vagy a 70 esztendős mama, aki nem bírja tekerni a hagyományos biciklijét, biztonságosan tudna az ilyen erőforrással felszerelt masinákkal közlekedni KRESZ vizsga nélkül.
A másik bibi a dologban, hogy ezekre a robogókra nem kell kötelező felelősségbiztosítást kötni, míg a "hagyományos" robbanómotoros robogók biztosítási díja drasztikusan emelkedett.
Nem is szólva arról, hogy a villanyrobogókon nem kötelező a bukósisak viselése sem, pedig nem egy-kettő simán elhagyja a Babettámat.

Hülyegyerek lévén kérdeznem kell: villanyrobival olyan nagyon hihetetlen mértékben extra környezetbarát vagyok, hogy ha elesek, akkor az anyatermészet cserébe meg fog óvni egy agyrázkódástól?

Garanciát jelent-e egy ampercanga vásárlása arra, hogy a használója soha nem fog balesetet okozni?

Ha egy ilyen elektrobringát veszek, akkor kapok mellé ajándék KRESZ-tablettát, amit csak be kell vennem és csiribú-csiribá tudom a közlekedési szabályokat? (No, akkor tessen ebből adni ötévenként a hülye hivatásos sofőröknek, ők úgyis elfelejtik a szabályokat, nekik vizsgázni kell újra meg újra!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése