Figyelj rám és arra, amit mondok,
Talán így megszűnhetnek a gondok.
Figyelj rám úgy, mint egy kisgyermekre
Csak egy percig! Nem kérem örökre.
Nem tudom, miért nem vonzódsz hozzám,
Bár biztosan nem vagyok egy nagy szám…
Sohase voltam híres és gazdag.
Se égetnivaló gatyamadzag!
Nem találom helyem a világon.
Vándormadár egy kiszáradt ágon.
Pedig azt mondtuk, hogy holtodiglan,
Nem csak jóban, hanem minden rosszban.
Most itt a rossz: nincsen közös téma
Mind a kettőnk ajka olyan néma…
Ha próbálok hozzád közeledni,
Hogy tud a szó rólad leperegni?
Hideget és meg nem értést kapok,
Így múlnak el percek és hónapok.
Hónapokból lesznek hosszú évek
És azt érzem, hogy semmit sem érek.
Nem vagyok már eléggé jó neked?
Máshová fut már a tekinteted?
Sose tudlak már boldoggá tenni?
S kegyelemből adsz csak nekem enni?
Emlékszel, milyen volt nem is régen?
Egyenesen beszéltünk, nem srégen…
Egymás előtt semmi titkunk nem volt,
Kapcsolatunkon még nem volt szennyfolt.
Szeretném, ha úgy lenne, mint régen,
Kék madarunk szárnyalna az égen.
Tudnánk együtt sírni és vígadni
És egymásnak boldogságot adni.
Ha nap mint nap beszélgetni tudnánk
Talán sose volna bennünk fullánk,
Főleg nem a kétség kínzó nyila,
Talán semmi nem fájna annyira.
Ha megértő társam lennél egyszer,
Olyan lenne az, akár egy vegyszer,
Akár egy csodagyógyszer, amitől
Depresszióm fala egyszer ledől.
Nem kell sok pénz, nem kívánok babért,
Csak annyit, hogy szeress önmagamért.
Csak boldog ember szeretnék lenni,
S veled majd az Újvilágba menni…
2003. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése