ROBOTBŰN


LÁSS IS, NE CSAK NÉZZ!

Nemrég hallottam egy elsőre akár viccesnek is felfogható hírt, miszerint a svájci rendőrség letartóztatta az interneten illegális termékeket vásárló robotot.
A robot megalkotói azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a robot által megvásárolt, kereskedelmi forgalomból kitiltott dolgokból kiállítást rendeztek, ahol megjelentek a helyi szervek a robot elfogására.

Miről is szól pontosan ez a hír, ami azóta különösebb visszhang nélkül maradt?
A jogalkotás és jogalkalmazás oly mértékű visszásságairól, amelyek minden józan emberi logikával szembefordulva oly mértékben torz világlátást tükröznek, ami nem csak az emberi méltóságot alázza meg, nem csak az emberi jogokat veszi semmibe, hanem emberi személyiséget ad egy élettelen gépezetnek, sőt az ember által elkövetett bűncselekmények büntetését is erre a gépezetre rója ki.

Hogy ez valamire emlékeztethet bibliai műveltséggel bíró embereket?
Na, igen!
Pontosan egy tőről fakad a két dolog.
A Biblia is tartalmaz hasonló gondolkodásmódra utaló gyakorlatról feljegyzéseket.
A zsidók között volt szokásos a bűnért való engesztelő áldozat, valamint a bűnbak kifejezés is a zsidók életellenes hitrendszeréből származik.

Miről is van szó mindhárom esetben?
Arról, hogy a zsidók istene korrupt, megvesztegethető.
A zsidó elkövethet mások ellen, mások kárára bármilyen bűncselekményt, ha valamilyen előre meghatározott ajándékkal kedveskedik az általa istenként imádott utódnemzésre képtelen vadszamárnak, Jáhvénak, akkor felelősség nem terheli az elkövetett cselekményéért.
Vagyis a zsidó bármiféle lelkiismeretfurdalás nélkül élheti az életét, bármennyit és bármilyen módon is ártott másoknak.

Ebből ered az a gyakorlat is, amit ma megvesztegetés, vagy korrupció néven ismerünk és tapasztalunk a mindennapi élet megszámlálhatatlanul sok területén.
Pontosan ez okból nem engedi az Aranybulla, hogy zsidó, vagy izmaelita tisztséget vállaljon a Magyar Korona felségterületén.

Nade térjünk csak vissza az eredeti hírhez!
Mikor is jelent meg?
Pontosan akkor, amikor a „nagyhatalmak” elkezdtek drónokat - vezető nélküli távirányított, vagy automata harci járműveket - bevetni a háborúikban.

Miért érdekes ez?

Mert a pusztításra és emberirtásra gyártott gépek alkotóit és irányítóit sem terheli a fenti logika alapján semmiféle felelősség, hanem csak a gépeket!

Ilyenformán ha valaki egy robotot arra programoz, hogy az utcán embereket raboljon ki, akkor is csak az általa programozott robot lesz felelősségre vonható.

Pedig a robot nem képes az emberhez hasonló döntéseket hozni.
A robot nem önszántából cselekszik, hanem csak pontról pontra követi az ember által megírt programot.
Vagyis nem a robottól származik a bűncselekmény elkövetésének ötlete.
Az ötlet minden esetben a robot programozójának, vagy irányítójának elméjéből származik.
Ráadásul nem csak pillanatokig villant át a programozó vagy irányító elméjén, hanem azon huzamosabb ideig volt lehetősége gondolkodni, mert meg kellett alkotnia a programot - vagy akár magát a gépet is - tehát hosszú időn keresztül mérlegelhette a cselekedete esetleges következményeit is.

Vagyis a svájci rendőrség illetékesei életellenes és korrupt módon jártak el, amikor az említett fennhéjázóan magamutogató kiállításon megjelenve a robotot kívánták őrizetbe venni annak megalkotói és üzemeltetői helyett.

Kicsit továbbgondolva:
Mi jöhet még Magyarországon, ha „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.”???

2015. 12. 31.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése